Negyedik szülött kislányunk egy mesével érkezett ma: Neve: Golden Heart Helper Call Me Pretty – Happy Szalag színe:narancs
Ennek a szalagnak biztosan van valami titkos varázslata, mert mindegyik kölyök maga az Élet, aki ebben nőtt fel. Egyébként Hoppá és Párna is narancs szalagos kölyök volt, nem véletlen dominál a narancs szín a GHH logómban is…
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy életvidám kislány, akit Boldogsàgnak hívtak. Boldogsàg minden reggel úgy ugrott ki az ágyból, mintha a napot egy varázslatos kaland várná, telis’ tele meglepetésekkel. Imádta az élet apró örömeit: a reggeli napsütést, a friss nasi illatát, ahogy a kerti madarak mindig versenyt csicseregnek és azt, ahogyan a hó simogatja pihe puha arcát. Egy nap Boldogság úgy döntött, hogy valami igazán különlegeset fog tenni. – “Ma megmosolyogtatom az egész Világot!” – gondolta magabiztosan, és neki iramodott a nagy betűs Életbe. Ahogy sietett – sietett, mindenkit megállított, akit csak látott. Elé állt az embernek és mosolyogva üdvözölt mindenkit.
Az idős bácsiknak virágot adott a mezőről, amit útközben szedett, a gyerekeknek kis rágott plüssökkel készült, és még a legmorgósabb boltos nénit is megnevettette azzal, hogy vicces történeteket mesélt csillogó szemeivel… Ahogy vidáman tekergett és igyekezett tovább csipp-csupp dolgára, egy idős bácsi megállította őt. – Kislányom, honnan van benned ennyi jókedv? – kérdezte kíváncsian. Boldogság elmosolyodott: – Egyszerű! Minden nap úgy érzek, hogy miért ne lenne jó kedvem? Hiszen süt a nap, vannak szeretteim, és annyi csodás dolog van a világban, amit mèg fel kell fedeznem és annyi ember van, akiért tehetek valami jót. Minden nap rejt magában valami új csodát! A bácsi elgondolkodott, majd azt mondta: – Tudod, sok ember annyira rohan, hogy észre sem veszi ezeket a dolgokat. Te egy kis falat szeretet vagy e nagy Földkerekségből! Boldogság ekkor rájött, hogy talán nem is az a fontos, hogy mindig valami nagyot alkossunk, hanem hogy az apróságokat észrevegyük és másokkal is megosszuk. Este, mikor hazatért, anyukája megkérdezte: – Miért mosolyogsz ennyire, Boldogságom? – Ma rájöttem, hogy az élet olyan, mint egy nagy torta. Minden szelete más, de mindegyik finom, ha elég időt szánsz rá, hogy megízleld… ~ Azt hiszem ez a történet mindent elmond Happykéről, hogy milyen is Ő.
~ Köszönöm a képeket és együttműködést Maulis Ilona ès Holló-Vanczer Orsolya. Hálás vagyok értetek!
A kölykök 6-7 hetes kor közötti alomtesztjét az Aktív Mancsok Segítőkutyás Egyesület habilitàciós kutyakikèpző önkéntesei vègeztèk Budapestről érkezve, melyről videó és írásbeli értékelő kölyök mappa is született, amiből utóbbit a Gazdik is kézhez kaphattak nyomtatott formában, oktató és tenyésztői tanácsokkal a következő hetekre lebontva.


