A Golden Heart Helper – Golden Retriever kennel “D” alom 4. (és egyben utolsó) kölyök kutyája végre egy kislááány, aki megörökölte a lila színű szalagot az Édesanyjától, Dallamtól.
Golden Heart Helper Don’t Stop Me Now – Nana
Kölyök bemutatkozó:
Nem is tudom, hol kezdjem… igazi tanító. Engem legalábbis biztosan sok mindenre tanított már most.
Öt hetes koráig úgy gondoltam róla, hogy egy égedelem… ha ember lenne, már böriben lenne…
mindenben aktív, kiváncsi, mindenbe bele szól, mindent azonnal – gyorsan és mindent magának akar típus.
A fiúkat is uralta, simán elvett tőlük mindent, azok meg csak nézték a büszke vonulását.
Egyébként nagyon jó- és kihívás egy ilyen temperamentumú kiskutyát képezni, de falkában tartani már nem annyira, hisz mindent borít, nekünk pedig fontos a 7 segítő kutyánk nyugalma és biztonsága is. Utóbbit azért írtam és hangsúlyozom, mert 6 hetes korában pl. simán rá mászott az édesen pihenő 45 kg-os nagyapjára is, akinek a hátán lovagolva húzta a fülét. Vagy Párnának a vedlő szőrét rendszeresen a szájából szedtem ki… nem viccel a kis csaj,… betyár fruska…a nagyok meg végtelen türelmesek, de ezt nem szeretném kihasználni.
Amikor megszülettek, a fiúkat pillantottam meg először, majd félve kukucskáltam az egyetlen mézes arany színű kiskutya alá, hogy vajon kisfiú Ő is? Aztán meg is könnyeztem, amikor láttam, hogy kislány… rögtön úgy éreztem, Ő nekem született, hozzàm jött, az apukája küldte, mert nagyon szerettem volna egy Dallam színű és lelkű, de Ricky apa küllemű és eszű kislányt. 
Kb. három hetes korában éreztem először, hogy ajaj, nem tudom, hogy mi lesz belőle, tényleg hozzàm született e le, de fel kell kötnöm a gatyàt, az fix…
Pedig sem az anyja, sem az apja, de még a nagyapai ágak sem ilyen bűnöző viselkedésűek 
Egyetlen egy dolog szólt ekkor mellette: imádják egymást Vikivel. De tényleg nagyon ragaszkodnak egymáshoz, nagyon szeretem őket nézni, mekkora szimbiózis van közöttük a kezdetek óta.
Hat hetesen eldöntöttem, majd a kölyök teszt eldönti és bizonyítja számomra, hogy tényleg jó páros lehetnénk e együtt és nekem szánta e a sors… már azon is gondolkodtam, hogy ha nem lesz esetleg alkalmas a teszt alapján terápiás célra, lehet még akkor sem kellene a terveimet vele elengedni, max módosítani, mert más sportot, vagy munkát attól megkezdhetnénk… tehát mèg itt is nagyon gondolkodóba ejtett és nem győztem variálni a jövőbeni terveimet.
Elfelejtettem írni róla, hogy a vizet úgy issza, hogy bele lèp a jobb lábával a tálba, utána pedig bele fekszik, hogy más ne tudjon belőle inni… imádja a vizet pacsàlni, pancsolni, feküdni benne… kiborítani is imádja a fém tálat, akkor is megoldja, ha súlyt tettem bele… ennek “köszönhetően” a kölyök teszt előtt 2 nappal észrevettem, hogy vannak felfázás tünetei, amit rögtön kezeltünk is a doki nénivel, de a tesztnek nem vetettük alá, mert egy ilyen mentális és fizikai kölyök tesztet kizárólag egészséges és életerős kiskutyán végzünk el.
Ha ezt komolyan veszem és figyelek a “jelekre”, akkor bizony ez azt sugallja, hogy a falka biztonsága és nyugalma érdekében sajnos Nana nem nekünk született… mindazok ellenére, hogy Vikivel ilyen jóban vannak…dehát még tesztelni se sikerült,…
Aztán teltek a napok, egyre jobban nem tudtam dönteni… nem akartam az első érzéseim elnyomni, de a kritikus gondolkodást sem szerettem volna félretenni… sosem voltam mèg ennyire elfogult.
A fiúk végig kiegyensúlyozottak és “kiszámíthatóak” voltak a fejlődésük során, nem volt semmi extràn kirívó velük kapcsolatban, Nana pedig mindig alkotott valami huncutságot, nem lehetett mellette nyugodtan lenni, amivel nincs baj, mert nagyon bejön az ilyen vagány csaj, aki ilyen kis dinka, de itt nem csak magamnak döntök, hanem az egész Családunkat figyelembe kell vennem.
Aztán elmúlt 8 hetes is, amikor a három fiú tesóból kettő elköltözött már az új Családjához és egyik napról a másikra 180 fokot fordult a jelleme, ahogy be-be jártunk a nagyokhoz szocializálódni, illetve ahogy elkezdtem vele a kiképzés alapozásàt.
Lenyugodott, motivált lett a figyelmemre, érdekelte mit kérek tőle, étvágya is jobb lett, hevessége is csitult, sőt! Nyugodtabb már most, mint Dallam, Summer és Ritmus.
Úgy viselkedik a nagyon között, mint egy mini felnőtt arany bogár 
(De ásni azért még mindig szeret 
)
Amit egyszer megtanul, azt pontosan úgy csinálja, felkínálja bárkinek, érzékeny és kedves lett, nem tarol le és robban az ölembe nekifutásból, elütve maga előtt mindenkit, hanem csak simul és beleolvad az ember szívébe.
De hogy mit tanított nekem ezzel, ebben a 8-9 hétben?
…hogy türelmesebb legyek, ne csak a pillanatnyi állapotot nézzem, hanem az egész képet és merjek kivárni több hetet is akár, hogy “beérjen”;
…hogy néha a legnagyobb kis vadóc rejti magában a legszelídebb szívet;
…hogy bízzak az időben, mert a fejlődéshez nemcsak játék, hanem idegrendszeri érés és megértés is kell.
És talán a legfontosabb: megtanította, hogy az első pillanatban érzett különleges kötelék sosem lehet véletlen. 
A közös utunk tehát elkezdődött.
Remélem a szülei és nagyszülei nyomdokába lép a terápiás munkában velem, de az sem baj, ha nem. Majd azt csináljuk közösen, ami mindkettőnket érdekel és szeretjük. Sok van még benne, amit fel kell fedeznem, ami nem kiszámítható és még meglephet… megadom ezt az időt mindkettőnknek… igyekszem belassulni mellé és kivárni azt, hogy ki forrjon biztonságosan a kis személyisége.
A szeretetteljes közeg adott, a szakmai tudást is meg fogjuk kapni a kiképzőnktől, Viktória pedig kapott maga mellè egy szemtelen, de hűséges barátot. 
Nana tehát marad, aminek utólag rendkívül örülök és megkönnyebbülést is érzek vele és a döntésünkkel kapcsolatban.
Nagyon hálás vagyok Ricky apa tenyésztőjènek a bizalomért és rengeteg segítségért, támogatásért, jó szóért, amit kaptam tőle. Rickyvel sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. 
