🥳🎂🦴 Boldog első születésnapot 5️⃣ “kicsi” töltött káposzta! 🧁🍧🍗

Párna (Karma of My Life from Babelsbergi Land):

  • egy évvel ezelőtt pontban 12:43 perckor adott életet az első kicsikéjének, aki éhesen és több, mint fél kilóval jött a világra. Mai napig imád élni, siet mindenhova és mindenből kér egy falatot.
  • 15:43-kor fejezte be az ötödik kislánnyal szülèsèt, majd berendezkedve a kis fészkükbe, szépen nyugodtan megetetett minden kicsit és büszkén bemutatta az Apukának őket.

Hoppá (Future from Babelsbergi Land): aggódó volt, csak egy óvatos nyalintást mert adni Párnának, majd rögtön körül nézve igyekezett egy plüssel kedveskedni. Szerettem volna ezt a pillanatot megörökíteni, de nem számítottam ilyen édes reakcióra, így a kép az már “bealított” pillanat, viszont Ők ihlették. 😍🥰

❤️ Szeretem, ahogy szereti egymást a falkám.❤️Ahogy Hoppá óvja őket és figyel rájuk…ahogyan Mese mentorál és játszani tanít minden fiatalt…ahogy minden napnyugtakor Ritmus úgy csücsül az udvar közepén büszke mellel “asszonykodni”, mint kis kakas a dombon.
Szeretem, ahogyan Párna szereti az életet: habizti könnyen és lazán, állandóan lustán, de az eldobott labdáért mégis mindig Ő ér oda leghamarabb és azt csak ember veheti el tőle, “meradrágaszága”… Szeretem, ahogyan Repeta károg, ha 15 fok alatt vagy felett van és be szeretne jönni.
Azt nem szeretem, ha ugatva játszanak (ejnye, kellett nekem megtanítani mindnek a “mondjad” vezènyszót…) de azt szeretem, ha “rosszak”, mint a bűn…Minden titkos kis kiásott lyukat szeretek, melyet Gulyás Péter oly’ szorgalmasan temet vissza minden áldott nap, reményeivel együtt, hátha nem lepik meg holnapra újabb ajándék árokkal… dehát álmodozni lehet! 🫣😅
Szeretem, hogy kíváncsiak és azt is nagyon szeretem, hogy teljesen természetes nekik a legkisebb Kétlábú gyermek és az is, hogy szelíd rajongással (és sok puszival) fordulnak felé.

Nekik állt fel először Viki. 🩷☺️

Egy szó, mint száz: minden Gazdimnak ilyen “szeretem” négylábú gyerekeket kívánok! És minden négylábú Gyermekünknek csodás együtt töltött hosszú éveket:
💝🐾💚Lajka – GHH Because I’m Happy About You
💝🐾🩵Bella – GHH Blow My Mind
💝🐾🧡Áfonya – GHH Be a Smart Artist
💝🐾❤️Málna – GHH Blest Blessed Thing
💝🐾💜Kamilla – GHH Best Therapyst